V-Tech kategória bejegyzései

Éjfél után (V-Tech) – Gitártab és Akkordok

 

Kefir és Szamóca már 1993 óta zenélnek együtt, de maga az együttes csak 1998-ban született meg hivatalosan Miskolcon. Örökérvényű dalaikat a mai napig hallhatjuk, igaz a rádiók repertoárjából már kiszorultak, de merem állítani, hogy minden második magyar háztartásban találkozhatunk valamilyen formában a V-Tech legnagyobb slágereivel, a háziasszonyok kedvenceivel : )

 

F#m D-E F#m D-E
F#m
Egy augusztus délután
D – E
Véget ért egy nyár után
F#m – D
Az egész, mi veled történt
A – E
Emlék lett csupán
D – E F#m
Miért mondtad azt, hogy enyém a szíved
D – E F#m
Miért adtál annyi álmot és emléket nekem
D – E A – F#m
Már az elején szólhattál volna, hogy ne kezdjük el
D – E C# – E
Most látod mi lett a vége, hát felejtsük el
A – F#m D – E
Éjfél után, egy vágy útra kél lassan
A – F#m D – E
Éjfél után, a neved suttogom halkan
A – F#m A – F#m
Álmod, még, várok rád
D – Hm C#
Nem kérek mást, csak egy búcsúéjszakát

Soha nem felejtem el
Amit rólad mondtam el
Mindig emlékszem majd rád
Minden éjszakán
Mondd, hogy tudd úgy fájni, ha rád gondolok
Mondd, hogy tudd úgy fájni, hogy a tied már nem vagyok
Egyszer még visszagondolsz, és emlékszel majd rám
És fájni fog, hogy elmúlt minden egy augusztus délután
Éjfél után, egy vágy útra kél lassan
Éjfél után, a neved suttogom halkan
Álmod, még, várok rád
D – Hm C# – E
Nem kérek mást, csak egy búcsúéjszakát
D-A
D| – A| E – E = F
Hazudtam neked, s te eldobtad szívemet
F#m|-Hm| C#| |
Hát itt hagylak nincs tovább
D – E F#m
Éjfél után – Az nem fáj annyira, hogy már nem szeretsz
D – E F#m
Éjfél után – Csak az, hogy tudom, az enyém már újra nem lehetsz
D – E A – F#m
Éjfél után – Azt mondtad elmész, és mi szép volt itt hagyod
D – E C# – E
Pedig csak egy gyerek, ki okozta bánatod
Éjfél után, egy vágy útra kél lassan
Éjfél után, a neved suttogom halkan
Álmod, még, várok rád
D – Hm C# – E
Nem kérek mást, csak néha gondolj rám – egy magányos éjszakán
D-E F#m D-E F#m
Egy magányos éjszakán (lehalkul)

 

Éjfél után (V-Tech) – Gitártab és Akkordok