Pál Utcai Fiúk

Hideg napok (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

A szöveg rövidsége ellenére viszonylag hosszú dal a Hideg napok. A PUF válogatáslemezén jelent meg, 1997-ben. A téma egyszerű: a tél, a hideg. „Ránk köszöntenek újra a Hideg Napok,/ Gyújtsd meg a tüzem, mert megfagyok!”. Mint ahogy megszokhattuk, nem egy gondolat, téma uralja a csapat dalait, erre példa, hogy a téltől elkanyarodunk ide: „Ugyanaz az ország, ugyanaz a kor,/ De itt is megtörténhet bármi, bármikor.” Néhol nehezen érthető a gondolatmenet, pl. hogy hogy jutottunk el az „Egy a tél és egy a nyár,” sor után a „Valaki mégis hazajár.” gondolathoz.

            Pál Utcai Fiúk - Hideg napok


A      G6               H4
A régi fény már nem ragyog
A        G6                H4
Az égre fagytak a csillagok
          A           G6            Hm9
Ránk köszöntenek újra a Hideg Napok
                 A        G6       H4
Gyújtsd meg a tüzem, mert megfagyok!


Egy a tél és egy a nyár
Valaki mégis hazajár
Ugyanaz az ország, ugyanaz a kor
De itt is megtörténhet bármi, bármikor
Itt benn a szívem, a másvilág
Míg az ember a Holdra jár
Visszajönnek újra a Hideg Napok
Gyújtsd meg a tüzem, mert megfagyok.

Hideg napok (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!

Hajsza (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

Ahogyan az együttes legtöbb dalát, ezt is Leskovics Gábornak köszönhetjük. Egy különös szerelemről szól a Hajsza című felvétel. A PUF gyakran énekel hasonló témájú dalokat. A szerelemmel náluk összefügg a szomorúság, a csalódás, és az elmúlás. A Közönséges nevet kapó albumhoz képest ez a téma nem közönséges. A dal klipjében ehhez képest paródiai elemek is láthatók.

          Pál Utcai Fiúk - Hajsza


Dm  F  C  G  (x2)


   Dm            F           C             G
A Nagy Szigetről elköltözött a szerelem a Kis Szigetre
Dm         F           C             G
Európában, Amerikában senki nem szerette
 Dm              F    C            G
Levelet írt a drága, valaki megtalálta
 Dm                 F             C              G         G|
Hívott, hogy én is menjek vele az Elveszett Szív Országába.


Dm  F  C  G  (x2)


A Nagy Szigetről elköltözött a szerelem a Kis Szigetre
Európából Amerikába, Amerikából Afrikába
Afrikából Ázsiába, valaki megtalálta
 Dm            F             C           G
Nem kerestem, nem szerettem, indultAm utána


Dm  F  C  G  (x8)


A#  \  \  A#|


--------------------


        Dm              C
Vár rám Amerika vagy a Balaton,
        A#             A
Sohasem utazom ezen a vonalon.
       A#        C         A#   -  C     Dm-Dm=A#  A|
De a szívem, a szívem, a szívem olyan nehéz.
      Dm            C
Ez az ország, ez a hatalom
         A#                A
Lehetek keleten, lehetek nyugaton
       A#        C         A#   -  C     Dm-Dm=A#  A  A|
De a szívem, a szívem, a szívem olyan nehéz.


--------------------


Dm  F  C  G  (x2)


A Nagy Szigetről elköltözött a szerelem a Kis Szigetre
Fiatal volt és elhitte, hogy boldogabb lehetne
Csak élni akart a drága, majdnem elhibázta
Visszajött és sohasem ment már Idegen Álmok Országába

Hajsza (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!

Ha jön az álom (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

A Ha jön az álom kicsit elvont szövegű. De az álmok ilyenek: nincsenek bennük mindig összefüggések. Rövid idő alatt nagyon sok álomképet vagyunk képesek látni: „S ha jön az álom száz év egy pillanat.” Ez a szerzemény a zenekar korai idejéből származik, 1987-ből. A szövegét Leskovics Gábor írta, a zenéjét pedig két nem zenekar-tag, Turjánszki György és Bárány Tamás szerezte. Az 1987-es Demo CD-n hallható.

          Pál Utcai Fiúk - Ha jön az álom


C    G       A7/4
Túl könnyen útra kelünk
C     G     A7/4
Ez az igazi út
C   G      A7/4
Lányok nyomán menetelünk
C  G      A7/4
Városokon túl
C G      A7/4
emlékek között járunk
C    G    A7/4
Csöndes halottak
C   G      A7/4
Nyugtalan lelkük megérint
     C             Hm              G
S ha jön az álom száz év egy pillanat.


Túl hAmar útra kelünk
Te sem vagy kész
És senki nem jön velünk
Látod és félsz
Énekelsz, hiszed, hogy ezrek
Hallgatják szavad
A tél hosszú, hibás a gyógyszer
Nem lesz több tavasz


Túl könnyen útra kelünk
Gyáva partizán
Fegyverrel menetelünk
A jövő talán?
Minden nap újra kezdjük
Visszahoz az út
Tudjuk, de nem meséljük
Hogy nincs új nap a vágyainkon túl


Túl hAmar útra kelünk
Gyáva partizán
Fegyverrel menekülünk
Ahol senki se jár
De ott is éppen olyan, mint nálunk
Mocsár a nap
Óriási hangyákkal hálunk
S ha jön az álom száz év egy pillanat
Ha jön az álom, száz év elmarad.

Ha jön az álom (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!

Gyilkos szerelem (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

Ebben a szerzeményben egyszerre és felváltva is hallhatjuk Potondi Anikó és Leskovics Gábor hangját. A Best of Pál Utcai Fiúk című lemezen jelent meg a viszonylag rövid, 2 perc, 9 másodperc hosszúságú dal. 1997-ben az EMI-Quint jelentette meg. Hangulatát tekintve érzelmes, a szerelem, a vágy és a kín érzései kavarognak benne. „Úgy kellesz, úgy kellesz nekem/ Úgy kellesz úgy kell a szerelem” – ezek a sorok gyakran előfordulnak a számban. A dalban megjelenő szerelem készakarva rövid életű.

          Pál Utcai Fiúk - Gyilkos szerelem


F#           F
Megöl majd - érzem - a szerelem
F#        F
Hátulról támad majd nekem
F#            F
 Úgy kellesz, úgy kellesz nekem
F#            F
 Úgy kellesz, úgy kell a szerelem


F#  F  F#  F  (x2)


Leszokni rólad nem tudok
Még egyet, még egyet akarok
Úgy kellesz, úgy kellesz nekem
Úgy kellesz, úgy kell a szerelem


F#  F  F#  F
F#  F  F#  G#  \  F#  \  A#|  \  \  \


Fm           \       C#             \
Túl nagy a hely, és túl kevés az idő
Fm          \           C#           \
Túl sok a férfi, nekem túl kevés a nő
D#         \         G#             \
Ne válassz engem, én úgysem az vagyok
D#           \     A#             \  (A#-)  G#|  G#|  G#|  G#|
 Egy életen át még én sem hazudhatok


De egyszer próbáld meg velem
Kegyetlen utolsó szerelem
Úgy kellesz, úgy kellesz nekem
Úgy kellesz, úgy kell a szerelem


F#  F  F#  F
F#  F  F#  G#  \  F#  \  ||: A#|  \  :||


Gyilkos szerelem (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!

Gólya (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

A PUF zenekarnak több olyan dala is van, amit állatokról nevezett el. A 2008-as, Legelő lemezes Gólya az egyik ilyen. A dalszövegéhez és zenéjéhez is segítségül hívták Kardos-Horváth Jánost. A kiadásra a 1G Records-ot kérték fel. A dal arról szól, amire sok ember vágyik: több életről: „Az életemből egy jó, ha van/ Ha kicsit több, nem baj, maradhat, elfoglalom magam”. A gólya a mondásra utal, miszerint ő hozza a gyerekeket, és így kezdődik el az élet.

Pál Utcai Fiúk: Gólya

          
            (F)      Am           F
Ha kicsit több, nem baj, maradhat
Am                         F
Fogadjunk, hogy a felét már így is elhagytad
       Am               F
Az életemnek két szárnya van
Am                     F
Az egyikből a másikba irányítom magam

Ha jó a szél, az irány maradhat
Fogadjunk, hogy nem dőlök be egy újabb áramlatnak
Hála Isten, két vége van
Az egyiktől a másikig égetem magam

Hagyom, ha még, kell még egy óra
Kiugrom pont a Föld felett és lent megérkezik a gólya
Az életemből egy jó, ha van
Am                                              F                      C
Ha kicsit több, nem baj, maradhat, elfoglalom magam

Refrén
C                 Dm
Jobbról beelőz egy álom
F                    C
Semmi nincs már a fejemben
C              Dm
Távolabbi kilátásaimmal
 F              C
Elúsznak a fellegekbe

(C,Dm,F,C akkordmenet itt is)
Elém tart egy órát
És a mutatók állnak
Ez a dal rendel hozzá
Öreg országúti fákat

(megint Am, F)
Ha jó a szél, az irány maradhat
Fogadjunk, hogy nem dőlök be egy újabb áramlatnak
Hála Isten, hétvége van
Az egyiktől a másikig égetem magam

Hagyom, ha még kell még egy óra
Kiugrom pont a Föld felett és lent megérkezik a gólya
Az életemből egy jó, ha van
Ha kicsit több, nem baj, maradhat, elfoglalom magam

Háromszor indultam érte
Az égbe én is felfutottam
Mindenki más lentről nézte:
A csillagkapukon átjutottam

Minden újabb kívánságom
S minden egyes régi emlék
Megbotlik egy szivárványon
És összemosódik a festék

(C,Dm,F,C ismét)
Jobbról beelőz egy álom
Nincs már semmi az eszemben
Távolabbi kilátásaimmal
Elúsznak a fellegekbe

Hagyom, ha még kell még egy óra
Kiugrom pont a Föld felett és lent megérkezik a gólya
Az életemből egy jó, ha van
Ha kicsit több, nem baj, maradhat, elfoglalom magam

Háromszor indultam érte
Az égbe én is felfutottam
Mindenki más lentről nézte:
A csillagkapukon átjutottam

Minden újabb kívánságom
S minden egyes régi emlék
Megbotlik egy szivárványon
És összemosódik a festék

(C,Dm,F,C ismét)
Jobbról beelőz egy álom
Nincs már semmi az eszemben
Távolabbi kilátásaimmal
Elúsznak a fellegekbe

Gólya (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!

Fiatalok vagyunk (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

A Pál Utcai fiúk 5., szerelemharc című nagylemezén hallható ez a felvétel. A lemezborítón a szíven egy csont megy keresztül, ez az illusztráció jól passzol az album címéhez. A hanganyag CD-n és kazettán is megjelent. Az előadó nem biztos a szerelemben sem, és abban sem, hogy mit akar. Úgy érzi, elromlott az élete, és hogy a jövő is reménytelen. Azt énekli, hogy ő is fiatal, a fiatalokat mindenki szereti, de neki nem kell, hogy szeressék, nem ő vállalta a szerepét.

          Pál Utcai Fiúk - Fiatalok vagyunk


F                        Em
Azt hiszem, nagyon megviselt ez a hosszú távollét
F                                   Em
És azt hiszem, hogy írnom kéne egy levelet, egy rövid mesét.


Azt hiszem, hogy egyedül rosszabb, de mit tegyek ha veled se jó,
Nem tudom, milyen város, de biztos, hogy nem nekem való ez a hely!
Nem tudom, hogy ki vagyok és mért sírok ha nem muszáj,
Nem tudom, hogy mit akarok és mit fogok tenni majd ezután.
Nem tudom, hogy mi lesz velem, hol rontom el életem,
De azt hiszem, ha itt maradok, veletek együtt elpusztulok.
Azt hiszem hogy elrontottuk egy életre az életünk
És azt hiszem hogy bármit teszünk, újra így már nem leszünk.
Azt hiszem , hogy hinni kár, a mi jövőnk már reménytelen,
Nem tudom, hogy mi volt a baj, nem én akartAm, hogy így legyen, ÉN Nem!!!
Fiatalok vagyunk és a fiatalokat mindenki szereti,
Csak nekem nem kell, hogy szeressetek, nem én vállaltAm a szerepemet
Egy új világ, egy új világ, egy új világról meséltetek,
Egy szörnyeteg az új világban, egy szörnyeteg áll előttetek, ÉN Nem, ÉN Nem!

Fiatalok vagyunk (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!

Fiatal lányok (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

A PUF 2004-es felvétele a Közönséges albumról nem a szerelemről szól, csak az idő kellemes eltöltéséről. Az albummal egyidejűleg jelent meg az Álomhatár című könyv a zenekarról, amely már 21 év történetét tárja fel, és a rajongók ezzel is kellemesen eltölthetik az időt. Az interjúregény interjúkat, kulisszatitkokat, zenekari emlékeket is tartalmaz. Egy évvel később, egy kisebb szünet után ismét turnézni indult a banda. A fiatal lányok című szerzeményt is tartalmazó lemezt két további követte, és rengeteg fellépés. A zenekar több mint 30 év után is máig aktív és népszerű.

Pál Utcai Fiúk - Fiatal lányok


Em              G     D
Fiatal lányok, rátok nézek.


Rátok nézek, és semmit nem látok.
Fiatal lányok! Miért tettétek?
Nem is volt soha, mégis elvesztettétek!


||: G  A  C  \ :||
G  B  F  C  D


Vége a dalnak, ó fiatal lányok!
Ettől a szerelemtől semmit nem várok.
Nem, nem, nem, nem megyek fel
Nem kell a testetek!
Nem, nem, nem, nem megyek fel,
Egyedül élvezek!


Fiatal lány vagy , torkom a késeden,
A fiatalságod bilincs a két kezemen.
Segítség! Segítség! Izgató kegyetlenség!
Egyedül nem bírhatom! Segítség! Segítség!


G       D        A                 C
Jóleső izgalom. Egy kicsi-kicsi fájdalom.
G                D                 C
Nem kell, hogy védekezz, erőszak önmagadon!
G               D                A             C
Térdelj le, ha kell az életed, Ne hagyd, hogy végezzek veled!
G               D                A           C
Térdelj le, ha kell az életed, Szerelmem, használd a testedet!

Fiatal lányok (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!

Félek (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

A zenekar kb. 6 és fél perces szerzeményéből csak másfél perc az ének. A Közönséges albumon megjelent felvétel Leskovics Gábor nevéhez fűződik. Az alternatív rock mellett itt pop-rock-ot is hallhatunk. Az előadó szinte mindentől fél: a megszületéstől, a pusztulástól, állatoktól, emberektől, a rossztól, a jótól stb. De valójában csak egy dologtól: „És félek, félek önmagamtól.”. Jól példázza a dal azt az érzés, amikor valakinek nincs önbizalma, nem hisz magában.

          Pál Utcai Fiúk - Félek



Em  \  C  \  Am  \  Em  \  (x6)


Em  \  \  \  \  \  \  \  \  \


 Em
Félek a tűztől, félek a víztől
 C
Félek a hótól, félek a jégtől
 A
Félek a téltől, félek a nyártól
   D        -        H
A megszületéstől, a pusztulástól


Félek az AIDS-től, félek a ráktól
Félek a fűtől, félek a fától
Az iskolától és a tanártól
Az ébredéstől, az álmodástól


Félek a szextől, félek a lánytól
Félek apámtól és félek anyámtól
Félek a rendőr gumibotjától
És félek az isten haragjától


Em  \  \  \  \  \


Félek a zajtól, félek a fénytől
Félek a csendtől és a sötéttől
A kísértetektől, a szellemektől
Az állatoktól és az emberektől


Félek a vértől, félek a tűtől
Félek a drogtól, félek a fűtől
Félek az újtól, félek a mástól
A megérkezéstől, az elindulástól


Félek a Naptól, félek a Holdtól
Félek a rossztól, félek a jótól
Félek a sorstól, a csillagoktól
És félek, félek önmagAmtól


||: Em  C  A  D-H :||

Félek (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!

Első dal (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

Az Első dal egy olyan válogatáslemezen jelent meg 2004-ben, amelyen többek között olyan nagy neveket találunk mint a Bikini vagy a Pokolgép. Ez a több előadó számaiból összeállított lemez A rock album – A Magyar rock 16 nagy pillanata címet viseli. Tartalmaz hard rock, rock, heavy metal, alternatív rock és punk stílusú felvételeket. A PUF dala az utóbbi kettőt képviseli. A felvétel a szerelem megtartásáról is szólhat: „Magasra tartsd a szerelem zászlaját,/ Nem bukhat el, örökké vinni kell tovább!”. Emellett a reményt sem szabad feladni soha: „Minden gondolatban él a remény.” fpn

          Pál Utcai Fiúk - Első dal


G          D
Felkelt a nap
Am         C
Átölelt a fény
G      D
Utolsó év
Am      C
Legelső reggelén
G            D
Nincs több időm
Am           C
Nincs több esély
G          D
Folytatni kell
        Am           C
Mielőtt végleg elveszíteném


Ez lesz az első
Ez a szomorú szám
Különben félek,
Hogy senki sem figyelne rám
Ez lesz az első
Ez az igazi dal,
Csak annyit ér,
Amennyit belőlem eltakar...


Még nem volt elég
Eltűnt a félelem
Hosszú az út
Lehet, hogy végtelen
Egész életemben
Mindig másra vártAm
Istent kerestem
S magAmat találtAm


Ez lesz az első
Ez a szomorú szám
Különben félek
Hogy senki sem figyelne rám
Ez lesz az első
Ez az igazi dal,
Ez is csak annyit ér
Amennyit belőlem eltakar...


Magasra tartsd
A szerelem zászlaját
Nem bukhat el
írökké vinni kell tovább
Van még idő
Van még esély
Folytatni kell
Mielőtt végleg elveszíteném


       G        D
De még él a remény
Em     C
Minden mozdulatban
G        D
Él a remény
Em      C
Minden pillanatban


Él a remény
Fűben és a fában
Él a remény
És én hiszek az Ő szavában


Él a remény
Minden gondolatban
Él a remény
Minden mozdulatban
Él a remény
Mindig más alakban


G        D
Él a remény
       Em      G
Hiszek Benned és MagAmban
G       Eb7
Minden gondolatban
F   F9   G
Él a remény

Első dal (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!

Egyszer majd (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

A Warner-Magneton által kiadott Egyszer, majd… című felvétel a Pál Utcai fiúk 2000-es albumán jelent meg, mely a Ha jön az élet címet kapta. A dalt Leskovics Gábor (szöveg) és Turjánszki György (zene) készítette. A szám bevezetője elég hosszú, több mint 1 perces, ezután csendül fel az énekesnő, Potondi Anikó hangja. A dal lezárása szintén körülbelül 1 perces. A kissé szomorkás hangulatot nemcsak a zene, hanem a szöveg is kelti. Az igaz szerelem és az élet mulandósága fogalmazódik meg benne.

          Pál Utcai Fiúk - Egyszer majd...


           A  D  C      A
Egyszer, majd írok egy dalt neked
           A    D  C     A
Ha hallod majd, biztosan én leszek
Dm     F        G      Am   F
Akire vársz, és akiért élsz
    Dm     F      G     Am
Aki mellett semmitől se félsz.


Egyszer, majd egy szigetre elmegyünk
Lesz sok pénzünk és lesz új útlevelünk
Az óceán minket majd átölel
És azt kívánjuk, hogy sohase múljon el


Egyszer, majd eljön a pillanat
Mikor elmegyek és mindenki itt marad
És ott lesz majd egy könnycsepp a szemeden
De túlél minket ez a szerelem...

Egyszer majd (Pál Utcai Fiúk) Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!