Tag Archives: edda elhagyom a várost gitártab

Elhagyom a várost (Edda) Gitártab és Akkordok

Az Edda 1974-ben alakult Miskolcon. Ez volt az első vidéki zenekar, amelynek sikerült megtörnie a fővárosi bandák uralkodó szerepét. Hamar országos hírnévre tettek szert és ma már az egyik legismertebb magyar rockzenekar. Az dal stílusát a zakataló, szaggatott riffek alkotják. A versszakokban egy környezet leírást hallhatunk (kidőlt padok, régi tér, régi ócska lámpa), mely a miskolci városképet jellemezték abban az időben. Majd a szintén szaggatott ritmusú refrénben azt, hogy elhagyja szülővárosát.

 

      Edda – Elhagyom a várost (EDDA blues)

 Em                   C7
Magányosan állok egy sötét udvaron
G                      C7
Egy régi ócska lámpa csendesen lobog
D                     Em
Sorra kidőlt padok közt lépkedek
Cmaj7               D
Kevés a hely, ahová léphetek


Em                     C7
 A sarkon áll egy alak, rám vigyorog
G                          C
Szólni nincsen kedvem, hát tovább indulok
D                    Em
 A régi téren talán vár még valaki
C                         D7
Vele jó lesz egy cigit megosztani


G                       Em7
 Egyszer egy szép napon, tudom
                 F           D7
Hogy elhagyom a várost, ahol élek
G                  Em7
Mindent itthagyok, mit Miskolc adhatott
     F                    D
Igen holnap, holnap indulok


Em                      C7
Talán csak megszokásból indultam tovább
G                   C7
Mereven bámultam a házak ablakát
D7                     Em
 A pályaudvar, á, egy megszokott állomás
Cmaj7                     D7
 Az egész egy furcsa látomás


        Em|            C7
Aztán csend, és újra csend
G             C7
 A sárga hold álmosan figyel
D7                         Em
Tudom, hogy nem felejtem, mennyit jártam itt
C                          D                  \
Tudom, hogy nem felejtem, mennyit vártam itt


Egyszer egy szép napon...


Egyszer egy szép napon...


Igen, elhagyom a várost.
Elhagyom, ha nem fogad magába.
Erről szólt a dal: EDDA-blues.

Elhagyom a várost (Edda) Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!

Elhagyom a várost (Edda) – Gitártab és Akkordok


Em                   C7
Magányosan állok egy sötét udvaron
G                     C7
 Egy régi ócska lámpa csendesen lobog
D                       Em
 Sorra kidőlt padok közt lépkedek
C                     D
 Kevés a hely, ahova léphetek

Em                     C7
 A sarkon áll egy alak, rám vigyorog
G                        C7
 Szólni nincs kedvem hát tovább indulok
D                   Em
 A régi téren talán vár még valaki
C                          D      D7
 Vele jó lesz egy cigit megosztani

G                       Em7
 Egyszer egy szép napon, tudom,
                  F           D
 hogy elhagyom a várost, ahol élek
G                  Em7
 Mindent itthagyok, mit Miskolc adhatott
       F                  D  
 Igen holnap, holnap indulok

Em                       C7
 Talán csak megszokásból indultam tovább
G                   C7
 Mereven bámultam a házak ablakát
D7                    Em
 A pályaudvar, á, egy megszokott állomás
C                         D
 Az egész egy furcsa látomás

       Em |           C7
Aztán csend, és újra csend
G             C7
 A sárga hold álmosan figyel
D7                         Em
 Tudom, hogy nem felejtem, mennyit jártam itt
C                           D                D7
 Tudom, hogy nem felejted, mennyit vártam itt

 Egyszer egy szép napon...

ELHAGYOM A VÁROST (Edda) – Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!