Tag Archives: gitártab

A rádió (LGT) – Gitártab és Akkordok


Szól a rádió, szól a rádió.

     D                               A7
Még broadcastingnak hívták, s nagyon sok pénzbe került,
         G                          D     -     =F#m
Mikor az első szpíker izgatottan a mikrofonhoz ült.
Hm                           F#m
Érces hangja felszárnyalt és messzire repült,
        G                          A7
És egy hallgatóban megszólalt: - A próba sikerült!

S a Gyáli úton állt egy csukott bútorszállító,
És ott volt huszonháromban az első stúdió.
És műsor gyanánt akkoriban az is megfelelt,
Ha Marcal János segédtiszt egy nótát énekelt.

  D           F#m-=Fm Em        A7
¦: Szól a rádió,     szól a rádió. :¦

A Rádióról huszonnégyben feljegyezhették,
Hogy az Állatkertből sugározta az első koncertjét.
És a lemezgyártók átkozták a konkurenciát,
Mely profit nélkül árulta a Kék rapszódiát.

A közel lakó amatőrök tisztán hallották,
Mikor a csepeli adó huszonötben jó reggelt kívánt.
A magasba szöktek mindenféle furcsa antennák,
És egy ügyes diák detektoros vevőt fabrikált.

¦: Szól a rádió, szól a rádió. :¦

A hőskorban már megtanulta minden bemondó:
Tilos rögtönözni, a leírt szöveg felolvasandó!
Vass Hortenziát és Filotás Vilit kevesen ismerték,
Azt tudta minden hallgató, hogy a hangjuk milyen szép.

S gyermekek a dobozban a bácsit keresték,
S a nagymamák a politúrját szépre vikszelték.
A postások a vevőktől az adót beszedték,
És fizetni kellett egyformán a jó és rossz hírért.

¦: Szól a rádió, szól a rádió. :¦

 A szokott időben - vezet a listán - három perccel múlt -
 Ötödik szám a hatvanhármas - kissé beborult,
 Elnézést, a vihar elvonult!
 Vonul a front - közepes termés - nem hajózható -
 Újpesten kábé mínusz húsz fok és eső várható -
 Ha nem tetszik, hát kikapcsolható.

¦: Szól a rádió, szól a rádió. :¦

S ma sztereóban fogható és ebben az a jó,
Hogy a két oldalról egy időben más-más hallható.
A nagyzenekar hangzásában éppen az a szép,
Ha középen ülsz és jól figyelsz, már teljesebb a kép.

S néha zavar minket, s néha gépek zavarják,
Már zsebre vágjuk, s ha rosszul figyelsz, ő is zsebre vág.
Szép időben minden műsor tisztán fogható,
És a programban a régi dal is újra hallható

¦: Szól a rádió, szól a rádió. :¦

A RÁDIÓ (LGT) – Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!

A kicsi, a nagy, az Arthur és az indián (LGT) – Gitártab és Akkordok


C       G/H          Am   Am/G
Amíg te játszottál a téren,
    F           C/E    -    Dm7   C G
én billentyűket gyúrtam egy zongorán
Am            Am/G        F           C
táncoltam egy kötélen és majdnem leestem.
    Dm7       G7           C 
S a nézőtéren rajtad nevettem.

Még tizenöt sem voltam,
s megőrültem már a dobokért
átestél egy kanyarón és egy diplomán,
illemórán és tánciskolán.

És egyszer felgördült a függöny,
és szemben ült a tisztelt publikum,
eljátszottunk mindent, amit addig tanultunk,
kivéve, mit akkor se tudtunk.

  Bb                            C     
A Kicsi, a Nagy, az Arthur és az Indián,
Bb                       C
minden hangot ismernek a zongorán,
      Am   Am/G      F            C/E
 és ha néha-néha ezt nem is hallod meg,
Dm7            G7           C 
mégsem vagyunk elcserélt fejek.

Prágában a csilláron is lógtak,
autogramhoz egy rúzs volt a toll,
kétszázezer ember vagy egy meghitt klub,
mindegy, hogyha szól a rock and roll.

Varsóban elveszett a Somló,
és zárva volt az információ,
Locomotív tortát küldött egy híres szakács,
s Chicagóban szólt a rádió.

Londonban szótárt reggeliztünk,
de jobban esett volna egy fasírt,
Indián egy medvetalpat rendelt áfonyával,
Józsi tegezett egy bölcs fakírt.

Roppantul gyűlölök repülni.
Én kimondottan tudom élvezni,
szebbnél rosszabb szállodákban töltöm életem,
telefonkönyv lett már a fejem.

A Kicsi, a Nagy, az Arthur...

Ültünk a járdán benzingőzben,
Friscóról meg született egy dal,
egy-két elfelejtett szóban sosem volt hiány
és nem jött el az álomarcú lány.

Én csak a kék asszonyt szerettem,
és kotta nélkül játszom az életem.
A tengelykezű félember még mindig látogat,
de kértem már, hogy ringasd el magad.

A Kicsi, a Nagy, az Arthur...

Anna doktor ujja morze,
írógépén nem volt zsé betű.
Az erősítő beremeg, ha Arthur közeleg,
a barázdáról leugrik a tű.

Hordjuk a bal cipőt s a jobbat,
kezünk írja és játssza a dalt,
én mondom a dallamát és te a szövegét,
tolni kell a banda szekerét.

A Kicsi, a Nagy, az Arthur...

 

A KICSI, A NAGY, AZ ARTHUR ÉS AZ INDIÁN (LGT) – Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!

Álomarcú lány (LGT) – Gitártab és Akkordok


Am
Hívok egy régi álmot
 C
Várom, ki benne áll
A           Dm
 Álomarcú lány
Dm
Értem, ha szólal bennem
F
Érzem, ha megérint
F7          Bb
 Álomarcú lány
G                E
 Mindig gondolj rám

Átkarol, hogyha kérem
Rámhajol, úgy mint rég
Álomarcú lány
Érzi, hogy miért is nézem
Érti, hogy miért is fáj
Álomarcú lány
Mindig gondolj rám

Szép, mint egy színes álom
Kár, hogy csak néha lát
Álomarcú lány
Vállamra szál a hajnal
Búcsúzik ő is már
Álomarcú lány
Mindig gondolj rám
         Am7
Álomarcú lány
               C7
Mindig gondolj rám
               F
Lépj közel hozzám
               A7
Mindig gondolj rám
             Dm
Vidd el éjszakám
               F7
Mindig gondolj rám
          Bb
Álomarcú lány

ÁLOMARCÚ LÁNY (LGT) – Gitártab és Akkordok

 

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!

Kék asszony (LGT) – Gitártab és Akkordok


G                    C
Elmegyek, elmegyek, messze megyek,
G                       C
Egy kék asszony elvitte a szívemet,
D     -    H7    Em
Nem maradt utána más, csak egy dal,
G7               C -  D             G  C  G  C
Nem maradt utána oh, más, csak egy dal.

Szomorú kék volt az égő szeme,
Szomorú kék volt és beszélt vele,
Tudta, hogy nem látom többé sosem,
Tudta, hogy nem látom oh, többé sosem,

Szomorú kék volt az esőtlen ég,
Elfordította már gyorsan fejét,
Elfedte arcát és elment hamar,
Nem maradt utána oh, más, csak egy dal.

Ha jönne egy asszony, ki engem keres,
Mondjátok meg, hogy a szívem üres,
Magányból születhet tán még egy dal,
Magányból születhet oh, tán még egy dal,

Szomorú kék volt az égő szeme,
Szomorú kék volt és beszélt vele,
Tudta, hogy nem látom többé sosem,
Tudta, hogy nem látom oh, többé sosem,

Elmegyek, elmegyek, messze megyek,
Egy kék asszony elvitte a szívemet,
Nem marad utánam más, csak egy dal,
Nem marad utánam oh, más, csak egy dal.

KÉK ASSZONY (LGT) – Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!

Mindenki másképp csinálja (LGT) – Gitártab és Akkordok


          G               
Van akit nem várnak, csak érkezik
                       Am
Van aki azért van, mert elhiszik
                     
Van aki feltámad, ha kivárja
          Hm    -    H7         Em
S van aki egyszerűen születik a világra

  Am    -    D            G - Em
   Mindenki másképp csinálja
  Am    -    D            G - Em
   Mindenki másképp csinálja
  Am    -    D            G - Em
   Mindenki másképp csinálja
  Am    -    D            G
   Mindenki másképp csinálja

Van aki megmondja, hogy mit szabad
Van aki nem teszi, amit nem szabad
Van aki nem tudja, hogy nem szabad
És van akiről nem értem, hogy mért szabad

   Mindenki másképp...

Van aki imádja és elteszi
Van aki örökli és elveri
Van aki gyűjtöget, van aki megnyeri
Van aki hamisítja, s van aki csak felveszi

   Mindenki másképp...

Van aki hátulról tör előre
Van aki vár, míg elfogynak előle
Van aki tüntet és van aki kitüntet
Van aki feltűnik s a talapzatra felülhet

   Mindenki másképp...

Van aki virággal és gyengéden
Van aki rohammal és keményen
Van aki csellel, van aki csalással
Van aki esküvel és akad aki lakással

   Mindenki másképp...

Van aki kivetkőzik magából
Van aki levetkőzik magától
Van aki kénytelen, van aki képtelen
Van akit ösztön hajt és van akit az értelem

   Mindenki másképp...

Van aki felír és van akit leírnak
Van akit meghívnak és akit behívnak
Van akit fogadnak s van aki nem fogad
Van akit felmentenek s akad aki ottmarad

   Mindenki másképp...

Van aki ihletből, van aki hangokból
Van aki magától, van aki másoktól
Van aki eljátssza, van aki énekli
Van aki megveti és akad aki élvezi

   Mindenki másképp...

MINDENKI MÁSKÉPP CSINÁLJA (LGT) – Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!

Északi fény (Koncz Zsuzsa) – Gitártab és Akkordok


              A             D             A
Mondd, merre induljon el ki háborút nem visel
    F#m           D           A  
Aki itt a földön még békét remél
              A                  D         A
Mondd, merre forduljon az, kinek rég nem vigasz
        F#m         D            A  
Hogy a győzelemhez kell a szenvedés

          F#m       D              A          
   Messze fönt északon, hol hűvös minden indulat
           Hm7           E7             A  
   Világ zajától távol, csendes völgy ölén
              A                           D          A
   Talán ott várnak szép napok; szelíd, megértő hajnalok
          F#m           D              A  
   És bánatom feloldja majd az északi fény

Mondd, hova bújhatna el, kit már a harc nem érdekel
Menedéket mondd, a lélek hol talál
Mondd, mit tegyen ki védtelen, békét keres, fegyvertelen
És látja már hogy minden csillag rosszul áll

   Messze fönt északon...

           D              A  
   Nagyon távol, fent északon
         D              A  
   Reám vár még a csillagom
         D             A  
   És ha éjjel meglátom én
          Hm7                       E  
   Mindig újra elvarázsol az északi fény

Mondd, mért hagytuk, hogy így legyen, miért nem győz az értelem
A jó szándék társat miért nem talál
Hidd el, hogy nem könnyen teszem, és mindig visszahúz szívem
De néha úgy érzem, hogy el kell menni már

   Messze fönt északon...

   Nagyon távol, fent északon...

   Valahol távol, fent északon
   Tudom, hogy rám vár a csillagom
   Valahol távol üzen felém
   És új hajnalt hoz el az északi fény

 

ÉSZAKI FÉNY (Koncz Zsuzsa) – Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!

Ma végre jó a kedvem (Koncz Zsuzsa) – Gitártab és Akkordok


 D               A
Reggel szobámba benevetett a nap
    A                   D
Én megéreztem, hogy ez különleges nap
 D                   A
Csengetett a postás, alig hittem el
        A                       D
Mert a táviratban az volt, hogy este érkezel

    D                G- D
Ma végre jó a kedvem, ó-ó
     A7                        D
Mert érzem, hogy itt leszel velem
   D                    G- D
Ma örülök is, hogy élek, ó-ó
   A7                       D
És várom, hogy este hét legyen

És délelőtt az utcán egy srác utánam szólt
Jaj, bocsásson meg nekem, de már láttam valahol
És azt is mondta még, hogy csodálatos vagyok
Persze válasz nélkül hagytam, de nem hazudhatok

Ma végre jó a kedvem...

Azt mondták rám, hogy szomorú vagyok
Igen, mert egyedül voltam, és ez nem vidám dolog
De este érkezel, és bár fáradt leszel
Mégis ezt az éjszakát velem ébren töltöd el

Ma végre jó a kedvem...

MA VÉGRE JÓ A KEDVEM (Koncz Zsuzsa) – Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!

Százéves pályaudvar (Koncz Zsuzsa) – Gitártab és Akkordok


Am                        E7
Vannak idők, mikor menni kell
      Dm                     E7
Mikor feltűnik a ház falán a jel
Am                      E7
Nem volt már egészen fiatal
        Dm                       E7
És most úgy érezte, majdnem belehal
         F                          Dm
Mikor a sínek mellett állt egy hajnalon
        F                 E7
Azon a százéves pályaudvaron

Am          C
Elbúcsúzom, elbúcsúzom
      Dm                      E7
Ez a föld már nem az én otthonom
Am          C
Elbúcsúzom, elbúcsúzom
      Dm                   E7
De a szívemet örökre itthagyom
      E7                    Am  
De a szívemet örökre itthagyom

Az utcákon a gyűlölet vonult
És a láthatáron felizzott a múlt
S ő tudta jól, hogy most már menni kell
Mert mindig ugyanúgy kezdődik el
És a sínek mellett állt egy hajnalon
Azon a százéves pályaudvaron

Elbúcsúzom, elbúcsúzom...

Am                 E7
 Nagy volt a zaj a pályaudvaron
Am                           Dm
 S mintha már ott állt volna rég
Am                C
 És mint egy film, egy régi film
Dm                     E7
 Oly ismerősnek tűnt a kép

Elbúcsúzom, elbúcsúzom...

SZÁZÉVES PÁLYAUDVAR (Koncz Zsuzsa) – Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!

Ne add fel (Koncz Zsuzsa) – Gitártab és Akkordok


D4 - D         D9 - D
 Tudom, te is indultál
D4 - D         D9 - D
 Tudom, te is álmodtál
D4 - D         D9 -  D
 Tudom, te is csalódtál
      G              D
De a Föld forog tovább

Kijártad az iskolát
És érzed, hogy nincs tovább
Ne várj valami új csodát
De a Föld forog tovább
      G              D              A 
De a Föld forog tovább és meg nem áll

D   -   A   D   -   A
Ne add fel, ne add fel
G   -   A         D
Ne add fel a reményt
     D   -   A   D   -   A
Soha ne add fel, ne add fel
G   -   A         D
Ne add fel a reményt
        G   -  A          D
Hisz a holnap mindig egy új nap
       G   -  A         D
S amíg élünk választhatunk
        G  -  A         D
Hogy a holnap érkezik hozzánk el
     A            D-D4 D-D9 G  G-D
Vagy nála találkozunk

Lejártad a lábadat
Kerested a jó utat
Tudod a határokat
De a Föld forog tovább

Megélted az éveket
Belátod a tényeket
Kevés, amit kérhetek
De a Föld forog tovább
De a Föld forog tovább és meg nem áll

Ne add fel...

 

NE ADD FEL (Koncz Zsuzsa) – Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!

A város fölött (Koncz Zsuzsa) – Gitártab és Akkordok


Hm                        
 Nyár éjszakán felkapott a szél
A                                 
 Oly könnyű voltam, akár egy kis levél
E7                   G          
 Magasra szálltam, és átölelt az ég
     D        G6         A7
Oly felhőtlen volt a kép

Néztem a várost, békésen pihent
Felülről úgy tűnt, zavartalan a rend
Egy diszkóbárból dzsessz-rock-funky szólt
És kacsintott rám a hold

Lebegtem az égen, a belváros fölött
Alattam csillogott a felosztott föld
Távolban gyárak és halvány csillagok
Hallgattam a bölcs folyót

Magamba szálltam, későre járt
Már látni véltem egy új kor hajnalát
Mikor egy hang szólt az alsó rakpartról
Éreztem, hozzám is szól

D             A   -   G   A    
 Van még, ki rosszkedvűen ébred
Hm            E            A 
 Van még, ki holtvágányon áll
D             A -  G      A     
 Van még, ki gátlásoktól szenved
Hm            E           A 
 Van még, ki megváltásra vár

A földhözragadt ember dülöngélve járt
A kereszteződésnél tétován megállt
Felnézett rám és bár nem láthatott
A szívéből átkot szórt

És hirtelen rámtört a félelem
Éreztem, nem tart fönn többé semmi sem
Zuhanni kezdtem és az álom véget ért
Oly távol van most az ég

Van még, ki rosszkedvűen...

 

A VÁROS FÖLÖTT (Koncz Zsuzsa) – Gitártab és Akkordok

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!