Tag Archives: Születtem Magyarországon Cseh Tamás gitárkotta

Születtem Magyarországon (Cseh Tamás) Gitártab és Akkordok

Magyarországon sose volt könnyű élni, ezt  igazolhatjuk némi történelemtudás birtokában.  Ez a nép mindig a túlélésre játszott, mert ebbe a szerepbe kényszerítették.  Viszont néhány generációval ezelőtt  az emberek fizikai erőnléte, belső tartása is lényegesen nagyobb volt, mint manapság. Vagy csak ezt képzeljük.  A szöveg 87 éves túlélője is emiatt aggódik. Ő mindent kibírt: politikai váltásokat, szerelmeket, háborúkat, tönkre tett hitet…. Mert volt hozzá ereje. De  hogy tűrik a  nehézségeket a békés nemzedékek?

 

      Cseh Tamás – Születtem Magyrországon

Capo szükséges a 4. bundnál!


G      Dm       Am
Születtem Magyarországon,
 
C     F      C 
87 éves vagyok,

G        Dm        Am
fejemben összekeveredtek 

C      F         C 
féldecik, kormányzatok,


neveltek hazaszeretetre,
hittem az Istenben is,
harcoltam két háborúban,
túléltem, az istenbe is.
Elhagytam, kérném, vagy 39 asszonyt,
s vagy kétannyi elhagyott,
tankcsapdákba hugyoztam, ettem lótetemet
és mégis itt vagyok.


F           G       C                 
Fejemben egy verkli jár,

F           G       C          
mely verkli így muzsikál:

F           G       C   
túléltem mindeneket,

F           G       C  
kormányt és féldeciket,

F        C     G       C      F        C
egy magyar túlélő, címzetes, vitézlő, tönkrement lábain,

G         Am
de áll önök előtt.




Fiamból idegbeteg lett, nem bírta a váltásokat,
és elnézem az unokámat, látom, hogy gyönge alak,
hogy lesznek ezek túlélők? Valami itt korcsosul.
Kérdezném, hogy száz év múlva ki tud majd itt magyarul?
És ahogy magukat elnézem, egyik sem betonkemény,
elszállnak az első szélre! Mi lesz így? - kérdezem én.

Fejemben egy verkli jár, mely verkli így muzsikál;
túléltem mindeneket, kormányt és féldeciket,
egy magyar túlélő, címzetes, vitézlő, tönkrement lábain,
de áll önök előtt.

Születtem Magyarországon (Cseh Tamás) Gitártab és Akkordok

 

 

Erről hallottál már? 100.000+ gitáros nem tévedhet 10 év alatt. 🙂 Ők ezzel az ingyenes tanfolyammal tanulták meg a kedvenc dalaikat gitáron. »» Kérd te is most ingyen itt!