Nincs visszaút (Edda) Gitártab és Akkordok

Egy zenekart több évtizeden át működtetni és egyben tartani nem kis feladat. Az Eddának egy nagy szünetet leszámítva sikerült ezt, mellyel beírta magát a magyar könnyűzene történelmébe. Az együttes gyökerei 1973-ig nyúlnak vissza. Ekkor alakult Griff néven, majd 1974-ben felvették az Edda nevet, majd 1980 -ban Edda Művek lett a nevük, utalva arra, hogy egy vidéki iparvárosban, Miskolcon kezdtek zenélni. A Nincs visszaút című dal 1991-ben jelent meg a Szélvihar című nagylemezen. A dalszövegben a szerző feltehetően az ország politikai tevékenységével szemben szólal fel.

 

      Edda: Nincs visszaút

Cm  \  G#-G#-A#  (x4)


Cm                     \
 Ez így már nem mehet, legyen már vége!
G#             G#  - A#
 Nem ezt ígértétek.
Cm            \
 Emberi életet sürgető vészjelek
G#                  G# - A#
 Gyorsan fogynak az évek


Bábeli zűrzavar, sok minden eltakar
Nincs már súlya a szónak
Az életünk döcög, a tettes jót röhög
Te és én fizetünk mindent


Em                       C
Végül is hadd mondjam el, ami belül éget el
Hm                 D
 Amitől meghal a holnap
Em                     C
 Az új nap sokat ígért, vagy legalább reményt
Hm                 D  -  G
 És az egész most hol van?


    Cm     -    A#            G#    -    A#
Ha nem élhetünk egyszerűen, szabadon, szépen
    Cm      -     A#            G#    -    A#
Ha most sem lehet úgy, ahogyan kérted és kértem
      Fm            Fm6
Hát szakadjon szét, szakadjon
  Cm/G           G4 - G
Szakadjon szét minden! Ó, minden!


Cm  \  G#  G#-A#


Hányszor meritek még, ami már megtörtént
Megtenni újra és újra
Gőgös az arcotok, a falnak rohantok
Nektek a hatalom a minden


Milyen a fájdalom, milyen a szánalom
Arról fogalmatok sincsen
Az életünk döcög, a tettes jót röhög
Te és én fizetünk mindent


Végül is hadd mondjam el...


Ha nem élhetünk egyszerűen...


Ha nem élhetünk egyszerűen...


[Szóló]


Ha nem élhetünk egyszerűen...


Cm  \  G#  G#-A#


Cm|

Nincs visszaút (Edda) Gitártab és Akkordok

Kéred a legnépszerűbb dalok kottáit PDF-ben az emailedre INGYEN??

Ákos - Edda - Beatles - Republic - Quimby - LGT - Kispál és a Borz - Zorán - Rod Stewart - Nagy Feró és sokan mások....